A szerotonin, más néven az „örömhormon” hiányát számos betegséggel hozzák összefüggésbe. Csökkent szintje okozhat migrént, depressziót, idegi, étkezési és szexuális zavart is. Dr. Hubina Erika, az Oxygen Medical endokrinológusa az összefüggésekre hívja fel a figyelmet.

Túlzott evés is jelezheti az örömhormon csökkenését

Mi mindent okoz a szerotonin szintjének csökkenése?

Számos kutatás született már e témában, amelyek meglehetősen szerteágazóak. Kiderült például, hogy a menopauza alatt az ösztrogénszint csökkenésével a szerotoninszint is csökken, ami hozzájárulhat a hangulatváltozásokhoz. A hiányállapot ráadásul „kívánóssá” is tesz, vagyis a szervezet bizonyos ételek utáni vággyal próbálja növelni az örömhormon szintjét. Ugyanez érvényes a premenstruációs szindrómánál is, amelynek tüneteit valószínűleg a nemi hormonok és a szerotonin kölcsönhatása okozza. Vagyis a menstruáció előtti napokra jellemző idegesség, lehangoltság, bizonyos ételek utáni sóvárgás és csökkent libidó is ezzel függhet össze.

Egy argentin kutatásból az is kiderül, hogy a két műszakban és csak éjszaka dolgozóknak is alacsonyabb a szerotoninszintjük, mint azoké, akik nappal dolgoznak. Ez pedig jelentősen növelheti a szorongás és a depresszió kialakulásának esélyét. A szerotonin csökkenésének jele lehet a túlzott evés is, hiszen a szénhidrátbevitel csak rövid ideig képes emelni a szerotonin, vagyis az örömhormon szintjét. Vagyis akár az örömhormon hiánya miatt kialakult szomorúság, téli lehangoltság is okozhat hízást, amennyiben édességgel, süteménnyel szeretnénk becsapni az agyunkat.

Hogyan növelhetjük a szerotonin szintjét?

A fizikai aktivitásnak óriási a jelentősége, ugyanis az edzés is egyfajta stressz a test számára, amelyhez azonban – megfelelő és rendszeres gyakorlás mellett – a szervezet alkalmazkodni kezd és növeli a stresszválaszban részt vevő anyagok termelését, például a noradrenalinét és a szerotoninét. Hasonló anyagok termelődnek a szerelmi együttlét során is, amelyek felpezsdítik a vérkeringést és általános jó érzést okoznak. Télen az egyik nagy probléma a napfény hiánya. A napfény ugyanis kifejezetten javítja a hangulatot, hiszen optimális szintre hozza a szerotonin szintjét. Ezért nyáron a déli órák kivételével, télen bármikor érdemes minél több időt a szabadban tölteni.

Bizonyos vitaminok, ásványi anyagok is hozzájárulnak a szerotonin termelődéséhez. Ilyen például a B5- és a B6-vitamin. A B5-vitamin a szerotonin és az acetilkolin termelését támogatja, és egyes kutatások szerint a memóriát és a koncentrációképességet javító hatásán kívül a szorongás, a depresszió kezelésében is hasznos lehet. A B6-vitamin szintén nélkülözhetetlen a szerotoninszintézishez. Erős az összefüggés a depresszió és a folsav hiánya között is. Ezért fontos tudni, hogy egyes gyógyszerek, például az aszpirin, a barbiturátok, a görcsoldók, az orális fogamzásgátlók folsavhiányt idézhetnek elő, mivel gátolják a folsav felszívódását. A kockázatos öndiagnózis helyett azonban minden szokatlan tünet esetén ajánlatos endokrinológushoz fordulni, csak így derülhet fény a problémáink pontos okára, és kezdődhet el a hatékony kezelés.

Túlsúlyt, ösztrogéndominanciát okozó összetevők!

Stresszűző diéta, nyugtató ételek

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Puffad a hasad? Segítünk kideríteni az okát!
Mindenki lapos hasra vágyik. És sokan igencsak kitartóak, ha áramvonalas testről van szó. Mégis, vannak helyzetek, amikor minden igyekezet dacára a has puffadt, feszes, még behúzni is képtelenség. Mi lehet az oka?
Egy hetes diéta eperrel: itt a pontos program
A május minden évben az eperről szól: gyakorlatilag alig akad olyan, aki nem szereti ezt a csodálatos, zamatos gyümölcsöt. Nemcsak finom íze, de az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt is érdemes pár napos eperdiétát tartani. Alább egyhetes menüt ajánlunk, középpontban a szuper bogyós gyümölccsel.
Mutatjuk, hogy szépít meg a kávé! Most figyelj!
Összegyűjtöttük, mire használhatja szépségápolási rutinjában a kávét, illetve a kávézaccot.
Ezek a gyógynövények segíthetnek, ha allergiás vagy
A pollenszezonnal járó szénanátha hónapokig megkeserítheti az érintettek életét: bedugult, kipirosodott orr, gyakori tüsszögés, viszkető szemek… Számukra jó hír, hogy rengeteg olyan növény van, ami enyhíti a szervezet által adott túlzott reakciókat.
Így eddz, ha városban élsz!
Sok városlakó figyeli irigykedve a zöldövezetben, agglomerációban, vidéken lakókat: ők bezzeg mindennap kirándulhatnak, ha akarnak. Pedig a nagyváros is megannyi lehetőséget rejt, felfedezni valót kínál, szóval túracipőt fel, indulhat az urbánus túra!
Hasizom a konyhából: edd laposra a hasad!
Igaz a fitneszalaptörvény: a kockás izmok a konyhában készülnek. Hiába edzünk gyakran, ha az étkezésünkkel szabotáljuk a végeredményt. Együk okosan laposra a hasunkat!
A tavasz diétás kedvence: csőben sült brokkoli (videó)
Elronthatatlan csőben sült brokkoli, amit muszáj kipróbálni és megkóstolni. Nagyon finom egészséges húsmentes étel a mindennapokra.
Durva! Ezért jó, ha sokkal több epret eszel!
Ha eddig még nem voltunk rajongói ennek a pirosló finomságnak, akkor itt az ideje, hogy azzá váljunk! Nemcsak lédús, nyárias és isteni finom, de valóságos szuperélelmiszer is.

Ajánlataink