Csajok
Gyerekkoromban még mosolyogtam dédimamán, amiért az utolsó, kiürült cukroszacskót is eltette, mert hátha jó lesz még valamire. Később értettem csak meg, hogy a háborúkat és ínséges időket jócskán megélt nemzedék számára miért is volt annyira fontos a spórolás, és inkább zoknit stoppoltak (egyáltalán, tudunk mi még stoppolni?), foltot varrtak az elszakadt ruhára és a kert összes zöldségét és gyümölcsét befőzték, savanyították télire. Ha ennyire nem is jellemző a mostani nemzedékre a garasoskodás, az ünnepek után, talán számunkra sem mellékes, mire is költjük forintjainkat. Érdemes tanulnunk a régi öregektől, mert havonta több ezer forint maradhat a pénztárcánkban, ha jól sáfárkodunk.
Mindannyian átéltük már azt a tipikus esetet, amikor év eleji elhatározásunk rövid időn belül dugába dől. Fogadalmaink legtöbbször fogyással, életmódváltással kapcsolatosak. Dr. Farkas Kitti elárulja, hogyan állítsuk fel és tartsuk be terveinket, hogy egészségesen és szenvedés nélkül lépjünk végre a siker útjára.
Az alma és a zab találkozásából született ez a puha, omlós finomság, ami még az alakodra is vigyáz.
Egészséges snackre vágysz, ami belefér a diétába is? A házi répachips pár perc alatt elkészül, és garantáltan bűntudat nélkül ropogtathatod.
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.
Színes, laktató és tele tápanyagokkal – a cékla igazi diétabomba! Fedezd fel, hogyan turbózhatod vele az étrended, növelheted az energiaszinted, és élvezheted az ízletes, egészséges ételeket minden nap.