Csajok

Néha elmarad a gyönyör, és az együttlét nem olyan kellemes, mint máskor? Ne aggódjon, nincs egyedül ezzel a problémával. Egy szexuális egészséggel foglalkozó felmérés szerint a nők 30 százaléka már érzett fájdalmat a szexuális aktus során. A fájdalom a test jelzése, hogy valami nincs rendben. És a szex alatt jelentkező fájdalom nemcsak a pillanatnyi örömöt teszi semmissé, csökkenhet a vágy és félelem alakulhat ki az intimitástól. Nézze meg, ismerős-e a következő helyzetek valamelyike, és ha igen, ne féljen, létezik megoldás.
A régi szokásokon nehéz változtatni. Vannak, amelyeken nem is kell, hiszen hasznosak – például a fogmosás, a szépségápolási rutin –, de a potenciálisan károsaktól – mint például a körömrágás – bizony jó lenne megszabadulni. Összegyűjtöttünk hat rossz szokást, és segítünk, hogy legyőzze a kényszeres viselkedést.
Az elmúlt évtizedekben egyre több módszer jelent meg a fogamzásgátlók piacán, jelentősen megkönnyítve a nők életét. Ám a mai napig rengeteg a tévhit is e témában. Ön úgy gondolja, mindent tud a születésszabályozásról? Nézzük meg együtt, melyek a leggyakoribb tévhitek.
Az erős fény, a hangos zene, a tömeg, a zsibongás – gyakorlatilag szinte minden, ami a 21. századi embert körülveszi – egy érzékeny ember számára nehezen elviselhető. Mint ahogyan sok más erőteljes inger is, például, egy hosszúra nyúló, mozgalmas nap is megterhelheti „finoman huzalozott” idegrendszerét. Az érzékeny emberek másként reagálnak a világ dolgaira, ugyanakkor sokkal több árnyalatot érzékelnek, mint a többség. Hogyan élhetnek harmóniában a külvilággal és önmagukkal ezek az értékes, mély belső életet élő emberek?
Sokan nem szeretik a melltartót, mert kényelmetlen, szorít, itt kibuggyan, ott üres. Ez leginkább akkor fordulhat elő, ha nem megfelelő fazont vagy méretet választottunk. Jöjjön néhány szempont és szabály, amely megkönnyíti a vásárlást.
A női egészség fenntartásának nagyon fontos eleme a rendszeres nőgyógyászati vizsgálat. sokan azonban rettegnek elmenni az orvoshoz: zavarban vannak, és rengeteg aggály merül fel bennük. Összegyűjtöttük a leggyakoribb félelmeket, amelyek a nőkben felmerülnek – és amelyeket a nőgyógyászok szinte kivétel nélkül azonnal megcáfolnak.
Egy kapcsolatban kihívást jelenthet hosszú távon folyamatosan érzékeltetni a másikkal, hogy izgalmasnak és vonzónak találjuk. A munka, a család, a barátok, a nyüzsgő élet mellett gyakran háttérbe szorul az intimitás. Ilyenkor jönnek a jó tanácsok, hogy miként lobbanthatja lángra az egyre halványabban pislákoló tüzet. Összegyűjtöttünk néhány apró, szexi dolgot, amelyek segítenek közelebb kerülni a párjához. Első pillanatra úgy tűnhet, némely tanácsnak semmi köze a szexhez – de higgye el, az eredmények minket igazolnak majd.
Kamaszkorban az étkezés (is) komoly hatással van az iskolai teljesítményre. Egészségtelen étrenddel, nem megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztással az agy nem képes ellátni a feladatát. Azonban a gyerekeket erről meggyőzni nem könnyű. Lehet, hogy egyszerűbb eléjük tolni néhány hasznos ételt – mert az étvágyuk általában rendben van, sőt.
A főzés olykor öröm, de sokszor bizony inkább komoly stresszforrás. A napi munka befejeztével, edzés után, mosás előtt még össze kellene dobni valami vacsorát – zakatol a fejünkben. Hamar nyomasztó teherré válik a mindennapos konyhaművészet, pedig lehetne akár kikapcsolódás, mi több, meditáció is.
Nem egyszerű megtalálni az egyensúlyt, ha az egészséges étkezésről és a környezettudatosságról van szó, gyakran belecsúszunk a pazarlás hibájába. Tény, hogy egyre több élelmiszer kerül a kukába világszerte, és igaz ez nem csak a háztartásokra, de az éttermekre, élelmiszerboltokra is. Egészen pontosan az emberiség évente 1,3 milliárd tonna ételt pazarol el. Ha csak 25 százalékkal kevesebb élelmiszert dobnánk ki világszerte, azzal megetethetnénk 870 millió éhező embert…
Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.