A böjt nemcsak a testnek segít a megtisztulásban, a léleknek is hasznára válhat. Ilyenkor az ember kerüli a társaságot, a barátokat – a kísértések miatt. S ahogy több időt tölt egyedül, módja van kicsit jobban odafigyelni önmagára.

Felkaptál néhány kilót az ünnepek alatt? Itt a megoldás!

A léböjt célja a megtisztulás, ám a kúra során jónéhány kilótól is megszabadulunk. Lényege, hogy elhagyjuk a szilárd ételeket, kizárólag gyógyteákat, zöldség- és gyümölcsleveket valamint ásványvizet fogyasztunk. Szervezetünk ilyenkor a tartalékait használja fel, miközben testünkből a felesleges anyagok eltávoznak. Erre időközönként óriási szükség van, hiszen az anyagcsere során termelődött salakanyagok, a gyógyszerek maradványai, a belélegzett toxikus anyagok, a test elhalt sejtjei, illetve a túlhajtott életmódnak köszönhető méreganyagok olyan gyorsan halmozódnak fel szervezetedben, amivel test nem mindig tudja felvenni a versenyt. Első hallásra talán nehéznek tűnik, mégis mindenki, aki egészségesnek és jó teherbírásúnak érzi magát, képes erre az önfegyelemre és lemondásra.

Testi-lelki tisztulás

Böjtölés közben az anyagcsere-folyamatok felgyorsulnak, az immunrendszer megkönnyebbül és megerősödik, szervezetünk működése pedig kiegyensúlyozottabbá válik. A gyulladást, allergiát kiváltó anyagok többsége is távozik, a bélrendszer megnyugszik. Az erek átjárhatóbbá válnak, mert falaikról a lerakódott zsír lebomlik. A bőr megtisztul, feszesebb, hamvasabb lesz, szemeink csillognak. A léböjt során a testi megtisztulás mellett kiemelten fontos a testi-lelki-szellemi egység visszaállítása. Ez a diéta kiváló alkalom az életmódváltásra is. Ha tudatosan figyelünk rá, hogy minél tovább tiszta maradjon testünk-lelkünk, olyan életérzéssel gazdagodunk, ahol energiáink megsokszorozódnak, teljesítőképességünk kiegyensúlyozott, életünk pedig sok tekintetben harmonikusabb, boldogabb lesz.

Jó tudni! A léböjt eredményességét segítik a különféle relaxációs technikák, meditációk valamint a masszázs, az aromaterápia és a szauna is. Előfordulhat fáradékonyság, álmosság, esetleg fejfájás. Ha ezt tapasztaljuk, sétáljunk a friss levegőn. Az első napokban vércukorszint is lecsökkenhet, amit nyugodtan orvosolhatunk egy kanál mézzel.


Hatások
– súlyvesztés 4-6 kiló.

– csökken a magas vérnyomás, és a magas vércukorszint

– Megszűnnek az emésztési problémák

– Megerősödik az immunrendszer

– feltöltődünk energiával

– Javul a memória és a koncentrálóképesség

– Bőr és a hajad megszépül

– Segít megszabadulni a káros szenvedélyektől és a függőségektől.

allergia csökkenés

– reumatikus fájdalmak csökkenése


Felkészülés a böjtre

A böjt előtti időszakban, főleg az azt megelőző napon nem szabad nehéz ételeket enni. Reggelire együnk zabpelyhet, müzlit vagy gyümölcsöt, ebédre és vacsorára zöldség- és gyümölcssalátát, joghurtot.

sirtfood diéta ital zöld smoothie

Az 5 napos böj alapja az isteni turmixok
Fotó: Shutterstock

Léböjt-napok

1. nap

– 8 óra: egy csésze méregtelenítő teakeverék, vagy csalán tea

– 10 óra: Cékla-turmix: egy cékla, két zellerszár, egy sárgarépa

– 13 óra: egy pohár frissen facsart narancslé és zöldségleves: két nagy krumpli, egy nagy sárgarépa, negyed cékla, negyed zeller – a megtisztított és feldarabolt zöldségeket kevés, enyhén sós vízben megfőzzük, leszűrjük, és a levét fogyasztjuk

– 15 óra: Gyümölcsös mix: két alma, másfél csésze áfonya, egy kis darab gyömbér.
– 17 óra: egy csésze gyógytea (kamilla, csipkebogyó)
– 19 óra: egy pohár frissen préselt paradicsomlé, esetleg zöldségleves leve

(Napközben vizet, ásványvizet nyugodtan fogyaszthatunk!)

2. nap

– 8 óra: egy csésze méregtelenítő teakeverék, vagy gyermekláncfű tea

– 10 óra: egy pohár frissen préselt uborka és reteklé
– 13 óra: Élénkítő koktél: egy narancs, egy grépfrút, két alma. Zöldségleves: két nagy krumpli, egynegyed fej káposzta, egy-két gerezd fokhagyma (készítése megegyezik az előző napi levesével)
– 15 óra: egy pohár frissen préselt ananászlé (friss ananászból)
– 17 óra: egy csésze gyógytea körömvirágból és borókából
– 19 óra: egy csésze savanyú káposztalé, esetleg zöldségleves leve

(Napközben ásványvíz!)

3. nap


– 8 óra: egy pohár körtelé
– 10 óra: Energetizáló mix: egy sárgarépa, két citrom, egy zellerszár, egy kis darab gyömbér.

– 12 óra: egy csésze meleg gyömbértea
– 13 óra: zöldségleves: egy nagy krumpli, egy-két rózsányi brokkoli és karfiol, darabka póré és egy paradicsom (kevés vízben megfőzzük és a levét fogyasztjuk)
– 15 óra: egy pohár frissen préselt alma-narancslé
– 17 óra: egy csésze méregtelenítő teakeverék
– 19 óra: Nyugalom-koktél: két-három zöldalma, egy répa, néhány friss bazsalikomlevél.
(Napközben ásványvíz!)

4. nap

– 8 óra: egy csésze méregtelenítő teakeverék, vagy csalán tea

– 10 óra: Uborkakoktél: egy kígyóuborka, egy alma, két zellerszár, negyed citrom

– 13 óra: egy pohár frissen facsart almalé pár csepp citrommal és zöldségleves: két nagy krumpli, egy nagy sárgarépa, negyed cékla, negyed zeller – a megtisztított és feldarabolt zöldségeket kevés, enyhén sós vízben megfőzzük, leszűrjük, és a levét fogyasztjuk

– 15 óra: Antioxidáns-koktél: két paradicsom, egy sárgarépa, egy alma, egy gerezd fokhagyma, egy kis darab petrezselyem.
– 17 óra: egy csésze gyógytea (kamilla, csipkebogyó)
– 19 óra: egy pohár frissen préselt paradicsomlé, esetleg zöldségleves leve

(Napközben ásványvíz!)

5. nap

Elérkeztünk a böjt megtöréséhez!
8 óra: gyógyteák valamelyike.
10 óra: egy kisebb alma hámozva.
13 óra: zöldségekből készült leves, hajában főtt krumpli pici olívaolajjal.
16 óra: Zöldségbomba: egy paradicsom, két zellerszár, két gerezd fokhagyma, egy kevés spenótlevél, káposzta, kelbimbó.

18 óra: párolt zöldségek, olívaolajjal, borsika, bazsalikom ízesítéssel.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Lapos hasat szeretnél? Ez a tuti módszer, ami segít!
A lapos has diéta legfőbb célja a has körül lógó úszógumi gyors elégetése. Dietetikusok és orvosok ennek érdekében kidolgoztak egy módszert, most figyelj!
Itt a tél legfinomabb diétás sütije: 10 perces máktorta
Kevés olyan sütemény ismert, ami egyszerre finom és egészséges is, de ez a 10 perc alatt elkészíthető, lisztmentes máktorta ilyen.
Légy a csúcson edzés közben! 5 trükk, amit ismerned kell
Az edzésnek akad néhány olyan velejárója, ami igenis zavaró lehet: izzad a bőröd, csutakos lesz a hajad, felhólyagosodik a bőröd, kirepedezik a szád. Csakhogy mindez elkerülhető! Segítünk, hogy ilyenkor is szép és ápolt lehess!
Felejtsd el a sültkrumplit: itt a diétás cukkiniropogós
Most mutatjuk azt a tökéletes cukkiniköretet, amit minden diétázó imád, mert húsok mellé remek, akár sültkrumpli helyett is megeheted. De természetesen magában is nagyon finom.
Tudtad, hogy a CBD-vel akár fogyhatsz is? Megmutatjuk, hogyan!
A CBD nagy népszerűségnek örvend manapság. Nemcsak a szépségiparban, hanem étrendkiegészítőként is előszeretettel használják, hiszen számtalan jótékony hatása lehet. Ezek közül az egyik – ami téged is biztosan érdekel – hogy elősegítheti a fogyást.
A legjobb tippek, hogy eltűnjön rólad a narancsbőr
Akármit csinálsz, a narancsbőr jön és marad? A harc azonban nem hiábavaló, és nem kell hozzá semmilyen méregdrága csodakence vagy készülék sem. Megfelelő életmód és néhány egyszerű házi praktika is megteszi.
Imádod az ABBA zenéjét? Ezt a 20 perces edzést látnod kell! (videó)
Az ABBA zenéjét nem lehet megunni és ha meghallod, azonnal táncra perdülsz. Használd ki ezt a lendületet és eddz velünk. Ezt a videót látnod kell!
Diétázol? Süss túróból palacsintát!
Ha szeretnél néhány kilótótól megszabadulni, jó ha mindig akad otthon a hűtődben egy doboz túró. Nem csak sósan, de édesen is remek. Pillanatok alatt akár palacsintát is készíthetsz belőle.
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.