Veled is előfordul néha, hogy legszívesebben azonnal befalnád a hűtő teljes tartalmát? A farkasétvágy, a túlzott nassolás tudatos étkezéssel megelőzhető – íme, néhány bevált tanács!

Stop a farkasétvágynak! Próbáld ki trükkjeinket, mielőtt nassolni kezdenél

Reggel és délben még odafigyel rá, hogy mit eszik, talán még a kalória- és zsírmennyiségre is ügyel, ám délután, egy komolyabb, kimerítő feladat vagy a nagybevásárlás után semmi másra nem tud gondolni, csak hogy végre lakmározni kezdhessen? Vajon mi miatt jelentkezik ez a késztetés, és hogyan küzdhető le a nassolás iránti leküzdhetetlennek tűnő vágy és a farkasétvágy?

 

A lélek dolgai

Stressz, aggodalom, fáradtság, bánat, kevés alvás? Ezek is lehetnek a farkasétvágy okai, végezz tehát egy kis „oknyomozást”, és figyeld meg, milyen helyzetek, problémák esetén próbálod az étellel, nassolás által vigasztalni, megnyugtatni, felpörgetni magad. Igyekezz elkerülni ezeket a szituációkat, vagy az evést más nyugtató tevékenységekkel helyettesíteni. Ilyen például a rendszeres sport, a meditáció vagy a légzőgyakorlatok – és persze a legalább 7 óra alvás!

Fontos ásványi anyagok

Lehetséges, hogy nem viszel be a szervezetedbe elegendő mennyiséget bizonyos ásványi anyagokból, és ezért sóvárogsz annyira az édes vagy sós nasik után. A cinktartalmú ételek, például a spenót, a ribizli, a tökmag, a hüvelyesek, a tojás és a vörös húsok rendszeres, de mértékletes fogyasztásával megelőzheted a falási rohamokat.

Kritikus uzsonnaidő

Délután 3-4 felé már erősen korog a gyomod? Ahelyett, hogy csokis kekszet vagy más édességbombát kezdenél falatozni, próbálj ki valami mást: 1 adag gyümölcssaláta néhány szem dióval, mogyoróval, mandulával vagy vagy 1 csésze kapucsínó édesítőszerrel csillapíthatja az étvágyadat vacsoráig.

Ropogtatnivalók

Tízóraira és délután is finom és egészséges snack a sárgarépa, a szárzeller és a retek. Készíts hozzájuk mártogatóst egy kevés túróból, natúr joghurtból és zöld fűszerekből.

Egy tányér boldogság

Ha délután éhesnek érzed magad, nagyon jó választás egy adag zöldségleves, sőt, a csirkemellel dúsított változata vacsorának is beválik. Fogyókúra esetén a tejszínnel készült krémleveseket inkább kerüld el, ha hasonló állagra vágyik, válaszd sűrítőnek például a kaukázusi kefirt.

A tévé előtt

Nagyon sokan csak a képernyő előtt ülve kezdenek el egészségtelen és hizlaló falatkákat csipegetni. A megoldás: úgy ülj le megnézni az esti filmet, hogy már megvacsoráztál, és elfogyasztottál például egy adag vegyes salátát párolt vagy grillezett csirkemellel, 1-2 szelet korpás kenyérrel, illetve előtte megittál egy nagy pohár vizet!

Ha már megszoktad, hogy tévézés közben csipegetsz, a nassolás helyett próbáld meg mással lefoglalni magad, például színezz, kötögess, hajtogass vagy fejts rejtvényt.

Csak egy tánc a nassolás és a farkasétvágy ellen

A rendszeres mozgásra nemcsak a fogyáshoz van szükség, hanem az egészség megőrzéséhez is! A fizikai aktivitás abban is segíthet, hogy egy kicsit lelazulj, felengedj, elűzd a stresszt. Ha úgy érzed, hogy két főétkezés között ellenállhatatlan vágyat érzel a csoki iránt, akkor inkább igyál meg egy nagy pohár vizet, aztán tedd be a kedvenc dalodat, és táncolj egy kicsit!

EZ IS ÉRDEKELHETI:

 

 

Hozzászólások

42 kilót adott le Reni, az ötgyermekes anyuka: Vékonyabb vagyok, mint kamaszkoromban
Öt gyerek után jobb formában, mint valaha? Reni megcsinálta, ráadásul szenvedés nélkül, fenntarthatóan, és úgy, hogy az egészségével is minden rendben van. Ehhez pedig szinte fele súlyára fogyott le.
A legjobb gyógyteák, hogy könnyebben elfelejtsd a stresszt
A népi gyógyászat már évezredek óta ismeri és igen nagyra becsüli a gyógynövények egészségre gyakorolt hatásait. A természet csodái csökkentik a szorongást, elűzik a stresszt, enyhítik a fejfájás tüneteit és elősegítik a pihentető alvást.
Ez az 5 gyakorlat segít fogyni 50 felett is
Most olyan gyakorlatokat szedtünk össze, amikhez nem kell feltétlenül edzőterembe járnod, otthon is elvégezhetőek és nagyon hamar látványos eredményt is hoznak.
Leállt a fogyásod? Mutatjuk, hogyan indítsd el újra
Kitartóan diétázol, de egy idő után leállt a fogyás, meg sem mozdul a mérleg nyelve? A szervezeted valószínűleg hozzászokott a kevesebb ételhez. Adj neki új lökést a további súlycsökkenéshez! Mutatjuk, mit kell hozzá tenned és enned!
A magyar mérnök, aki 4 év alatt biciklizte körbe a Földet
Ha már a Földet körbebiciklizte, a Szent György-hegyet és Hegymagast sem hagyhatta ki Illés Adorján, aki a közelmúltban a helyi Piactéren tartott élménybeszámolót egészen elképesztő utazásáról.
Őszi vitaminsaláták, ha szeretnél több zöldséget enni
Az őszi elején még mindig vágyunk a friss, nyári ízekre, ezrét érdemes minden étkezésünket kiegészíteni egy finom idénysalátával. Ezekkel nem csak az ételeinket dobjuk fel, de a szervezetünket is feltöltjük vitaminokkal.
A zeller a diétás zöldségek királynője! Így használd fel, ha fogyni akarsz
Az egyik legegészségesebb zöldség a súlycsökkentő diétához nem más, mint a zeller. Ez a zöldség szervezetünk szinte minden részére hatással van, számos betegség megelőzésében segít a zeller.
Paprikaparádé - 6 paprika, amiből érdemes többet enni!
Paprika nyersen, savanyítva, marinálva, őrölve, de leginkább vajas kenyérrel. A magyar konyha elképzelhetetlen paprika nélkül. Egyre többféle paprikát találunk az üzletekben, érdemes megismerkedni velük
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.