Egészség

Vedd észre!
Az étkezési zavarokat a legtöbb esetben tinikhez, fiatal lányokhoz társítják. A szakirodalom szerint is, az esetek döntő többsége 12–25 éves lányoknál, nőknél jelentkezik. Míg a tizenéves fiatalokat többnyire az anorexia keríti hatalmába, addig a bulimia a fiatal felnőttek betegsége. Mi történik azonban azokkal a nőkkel, akiket a harmincas éveiken túl kaparint a markába az anorexia vagy a bulimia?
És mikortól?
A kisbabáknak a legmegfelelőbb táplálék az anyatej. Tartalmaz mindent, amire az egészséges fejlődéshez szükségük van. Féléves kor körül azonban el lehet kezdeni a hozzátáplálást, hiszen ebben a korban az emésztőrendszer már meg tudja emészteni az egyszerűbb ételféleségeket. Hogy mit kínálhatnak a babáknak? Gabonakásákat, zöldségpüréket és persze friss gyümölcsöket. Utóbbiak rengeteg vitamint tartalmaznak, ezért fontos, hogy a kisgyermek étrendjében mindennap szerepeljen valamilyen gyümölcs.
Tabuk nélkül
Kevés olyan probléma van, amit ne oldana meg egy szenvedélyes vagy romantikus összebújás azzal a valakivel, akit tiszta szívből szeretünk. Ám ezen túllépve is találunk jó néhány okot, ami miatt érdemes szeretkezni. Méghozzá olyan egészségügyi okokat, amelyek az egész életminőségünket befolyásolják.
Görcs stop!
A szabályszerű havi vérzés meghatározott időközökben: 28, 30, 25 stb. naponként jelentkezik, fájdalommentes, nem túl erős, nagyobb vércsomók nélküli vérzéssel jár, átlagos időtartama 3-5, legfeljebb 7 nap. Az általános közérzet jó, a munkaképesség változatlan. Ettől az eszménytől – eltérések tapasztalhatók. A nők körülbelül 30 százalékának a menstruáció időszakában alhasi fájdalma és derékfájása, menstruációs panasza van, és ezt általános gyengeség, fejfájás, hányinger is kísérheti.
Nem vagyok szomjas!
A nyári melegben különösen fontos figyelni a napi optimális folyadékbevitelre. A csecsemők és a kisgyermekek nem szólnak, ha szomjasak, ezért a szülők feladata gondoskodni arról, hogy rendszeresen igyanak. A kicsiket folyamatosan kínálni kell, persze nem mindegy, hogy mikor és mivel. A gyerekek folyadékháztartása nagyon labilis, és csak úgy tartható egyensúlyban, ha a nap folyamán többször, kisebb mennyiségű folyadékot kapnak. A legegészségesebb a víz és a gyümölcslevek, a cukrozott üdítőket kerülni kell.
Hőség
A kánikula beköszöntével számos intelmet hallhatunk, olvashatunk mindenfelé arról, hogy mit tegyünk és mit ne tegyünk ilyenkor. Kreisz Andrea dietetikus írása választ ad a nyári étkezéssel, hidratálással kapcsolatos legfontosabb kérdésekre!
Megelőzés
Nyáron sokan keresik fel a fül-orr-gége szakorvosokat fülfájás miatt, azonban néhány apró változtatással meg is óvhatjuk magunkat a szörnyű fájdalomtól.
A koszorúér-betegség egyik legsúlyosabb formáját, a miokardiális infarktust túlélő betegek a kórházi távozást követően is nagy kockázatnak vannak kitéve egy esetleges újabb vaszkuláris eseményt és a hirtelen szívhalált illetően. Különösen igaz ez, ha az infarktus létrejöttében szerepet játszó rizikófaktorok változatlanul fennállnak.
A szakértő válaszol
Egyre többen vállalkoznak a látásjavító lézeres szemműtétre. Bár kétségkívül csak előnyei vannak a műtétnek, fontos tudni, hogy néhány dolog tiltólistára kerül a beavatkozás utáni napokban – mondja Dr. Nagymihály Attila szemész szakorvos. 
Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.