Fitten

A jó idő beköszöntével sokan indulunk a korai vagy késői órákban futni, ugyanakkor azonban kevesen gondolunk a biztonságra. Persze kicsit kiábrándító, hogy azzal a gondolattal induljunk útnak: mi lesz, ha történik valami? Hiszen az a valami mindig másokkal történik, nem igaz? A biztonság kedvéért azonban nem árt, ha néhány alapszabályt észben tartunk, ahogyan azt Szántó Nelli, a Saucony futónagykövete is mindig teszi, ha terepre megy futni. 
Az aktív élet fontosságáról rengeteget hallani és szerencsére egyre többen vannak, akiknek a mozgás beépült a mindennapi rutinjukba. De, mint tudjuk, minden kezdet nehéz. Nézzük, hogyan növelhetjük szinte észrevétlenül a megtett lépések számát.
Bringára fel!
A biciklizés remek módja a zsírégetésnek és az alakformálásnak, ráadásul nincs helyhez vagy időhöz kötve. De amíg az idő jó, tekerjünk a szabadban!
Szülés után nem csak a test, de az időbeosztás és prioritás is igencsak megváltozik. Ugyanakkor a korábban hatásos edzésformák nem biztos, hogy sikert hoznak szülés után is, ráadásul a kismama saját magára fordítható ideje is jelentősen megcsappan. Erő-állóképesség nélkül viszont nehéz helytállni. Erre alapozva született meg a KangaBurn, egy speciális, kismamák számára kifejlesztett high intensity intervall alapú tréning, amely bármelyik édesanyát az anyai léthez szükséges szupererővel, vagy legalábbis állóképességgel ruházza fel. 
Napfelkeltekor vagy inkább szürkületben? Kardiózás vagy súlyzós edzés? A rendszeresen sportolók időnként felteszik maguknak ezeket a kérdéseket, különösen, ha olyan sporttárssal találkoznak, akik mindent máskor és másképp csinálnak… Az alábbiakban a mi elképzeléseinket olvashatják arról, hogy melyik napszak a legalkalmasabb az edzésre és hogy szerintünk mikor érdemes futni és mikor súlyzós gyakorlatokat végezni.
Számos bizarr módszer és elképzelés létezik az edzés hatékonyságának növelésére. A KAATSU is furcsának tűnhet, azonban negyvenéves kutatási háttér és állítólag több százezer rehabilitációs és élsportolói tapasztalat bizonyítja a sikerét. A kérdés csak az, eddig miért nem tudtunk róla.
A curling még mindig „titokzatos” sportnak számít, sokaknak legfeljebb a tévéből ismerős. Nem is gondolnánk, hogy hétvégén a családdal, barátokkal vagy akár céges csapatépítőn is lehet játszani, mint más, ismertebb csapatsportot. Szekeres Ildikó Európa-bajnoki aranyérmes női curlingező mesélt arról, miért jó curlingezni. 
Az okoseszközök az életünknek már szinte minden területén megtalálhatók, a fitnesz világában is régóta léteznek különféle applikációk, okos edzőtermi gépek és programok. Ahogy fejlődik a technika, úgy szaporodnak ezek az eszközök is, de vajon mire és hogyan is tudjuk ezeket használni a hobbisportolás során?
Bár a folyók országának is neveznek bennünket, mégsem túl elterjedt tömegsport az evezés. Pedig egy kis gyakorlással remek zsír égető mozgás lenne, amit egyedül és csapatban is végezhetünk. Emre Kanburoglu személyi edző felkészülési tippjeiből tanulva, akár már a nyáron vízre szállhatunk. 
Rubint Réka és Schóbert Norbert új digitális közösséget indított: Fitt Magyarországért
Rubint Réka és Schóbert Norbert új kezdeményezést indítottak, amely túlmutat a hagyományos edzéseken és az egyéni életmódváltáson: megszületett a Fitt Magyarországért Digitális Polgári Kör, amelynek célja, hogy a mozgás és az egészségtudatosság valódi közösségi ügy legyen.
Táplálkozás, lélek, mozgás: a sikeres újrakezdés titkai
Új diéta, új edzésterv, új fogadalmak. Aztán jön egy nehéz nap, kimarad egy edzés, becsúszik egy pizza, és máris úgy érzed, elrontottad. Ilyenkor sokan inkább abbahagyják. Pedig nem az számít, hányszor kezdtél már bele – hanem az, hogy nem adtad fel.
Diétázol? Készítsd el a tökéletes hamis palacsintát reggelire
Ha diétázol, de nem akarsz lemondani a palacsintáról, itt a megoldás: a hamis palacsinta gyors, egészséges és bűntudatmentes reggeli vagy uzsonna minden napra
Wall Pilates kezdőknek és haladóknak – 15 perc a teljes tested átmozgatásához
A fal stabil támaszt nyújt, így a gyakorlatok biztonságosabbak és könnyebben kivitelezhetők, kezdőknek és haladóknak egyaránt.
PCOS és gyermekvállalás: Van remény? Van remény!
A PCOS vagy más néven policisztás ovárium szindróma egy különösen gyakori nőgyógyászati betegség, amely nagyon sok nőt érint világszerte, mégis rengetegen tabuként kezelik. Különösen azok, akik gyermekvállalási nehézségektől küzdenek.
Az új gasztrotrend: adj egy kovászt, kapsz egy barátot!
Október 16-án ünnepli a világ az Élelmezési Világnapot, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az egészséges táplálkozás, az élelmezésbiztonság és a fenntartható élelmiszerrendszerek fontosságára.
A brownie, amit nyugodt szívvel ehetsz – cukor nélkül is csábítóan finom
A brownie az a desszert, aminek egyszerűen nehéz ellenállni – most pedig elkészítheted a diétás, cukormentes változatát is. Puhán szaftos, csokisan gazdag, mégis könnyed és bűntudatmentes – pont olyan, amilyenre mindig is vágytál.
Ha imádod Dua Lipa zenéjét és izzasztó otthoni kardióra vágysz, ezeket ki kell próbálnod!
Összegyűjtöttünk három szuper cardió edzést, különböző hosszúságban – így attól függően választhatsz, mennyi időd van, és mennyire szeretnéd izzasztani magad: