Diéta

Az éhség nagy úr, naponta többször is próbára teszi a diétázó akaraterejét. Vannak azonban apró kis trükkök, amelyekkel uralhatjuk a helyzetet, már, ha akarjuk. Régóta tudjuk, hogy minden fejben dől el, de lássuk, mivel fegyverezhetjük fel még magunkat.
Egyre inkább úgy tűnik, nemzeti időtöltés a fogyókúra. Napról napra újabb hóbortos diéták tűnnek fel, és ember legyen a talpán, aki lépést tud tartani az újdonságokkal. Ráadásul, ha fogyásról van szó, szinte bármit megteszünk a gyors eredmény érdekében – még őrült diétákat is kipróbálunk. Összegyűjtöttünk párat, a legfurább diétákat – országok szerint. Némelyik vicces, másik ésszerű, de van, ami felett nem tudunk napirendre térni.
Úgy érzi, mindent megtett annak érdekében, hogy elérje a kívánt alakját, a kilók azonban mégsem akarnak leolvadni a problémás területekről? A fogyás stagnálásának számos oka lehet, szerencsés esetben azonban egy kis változtatással megoldhatjuk a problémát.
Ha nem jön a baba
Egyre több, teherbeesésért küzdő nőről derül ki, hogy policisztás ovárium szindróma (PCOS) miatt nem érkezik a gyermekáldás. A PCOS a leggyakoribb női endokrin betegség, amely rövid és hosszú távú szövődményekkel is társul. A betegség kialakulására az öröklött genetikai hajlam mellett az életmód is hatással van!
Ilyenkor év vége felé gyakran készülnek különféle listák az élet minden területén – nem kivétel ez alól a táplálkozás sem. Egy angol orvosi portál összegyűjtötte a legnépszerűbb diétákat. A lista összeállításánál figyelembe vették a netes keresések számát, és azt is, hogy a diétázók milyen visszajelzéseket adtak az életmódváltás után.
Jó ideje azt állítja a tudomány, hogy a lassú, a fokozatosság elvére épülő fogyást lehet csak szinten tartani. Erre jönnek az ausztrál kutatók, és azt mondják: dehogy. Mégis lehet radikálisan fogyókúrázni? Vannak esetleg előnyei is? Ennek jártunk utána.
Mintaétrenddel!
A jó diéta nemcsak a felesleges kilóktól segít megszabadulni, hanem a fizikai és a lelki egészség megőrzését is szolgálja. Íme, két diéta, amely védi a szívet és az érrendszert, segít a rák és a cukorbetegség megelőzésében és kiegyensúlyozottá, energikussá tesz.
Irigykedve lessük a vörös szőnyegen készült fotókat: a rajta végigvonuló sztárok megjelenése és teste hibátlan. Könnyű nekik – gondoljuk –, hiszen dietetikusok és a legjobb séfek hada állítja össze az étrendjüket. Most az utóbbiak titkait osztjuk meg önökkel.
Éhes? Vannak napok, napszakok, amikor a hűtő egész tartalmát fel tudná falni? Ezzel nincs egyedül. Az állandó éhségnek több oka lehet – már azon túl, hogy a szervezetének valóban „üzemanyagra” van szüksége. Ezek a téves riasztások azonban könnyen elhízáshoz vezetnek, hiszen valóban nem éhes, csak kívánós. Zárja ki e tényezőket, hogy valóban csak akkor egyen, amikor tényleg éhes.
Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.