Diéta

Figyelem!
Az edzés utáni étkezés legalább olyan fontos, mint maga az edzés. Ha jól választunk a konyhában is, gyorsabb a fejlődés, ha viszont üres kalóriákkal tömjük magunkat, feleslegessé válhat az edzőtermi fáradozás. Néhány étel-ital, amit közvetlenül sportolás után inkább hanyagoljunk.
Micsoda?
Ha azt hitte, hogy a káposztalevesdiéta a legnagyobb őrültség, amit a mindenáron fogyni vágyók kipróbálnak, nagyot tévedett. A világ tele van bizarr diétákkal, amelyek nem fogyasztanak – viszont komolytalanok és néha bizony veszélyesek is. Ám a sokat ígérő diéták elszánt követőit erről nagyon nehéz meggyőzni…
Diétázni szívás. Folyamatosan fogyókúrázni még nagyobb szívás. Minden egyes étkezést előre megtervezni, soha nem enni egy jót – „mert az csalás” – igencsak megterhelő. És nem csak lelkileg, fizikailag is. Ideje leállni az önsanyargatással. Méghozzá lelkiismeret-furdalás nélkül, hiszen a diétánkban szünetet tartani egyáltalán nem gond, sőt: egyenesen jó ötlet!
Meglepő
Ma már nagyon sokféle light, alacsony vagy csökkentett energiatartalmú, cukor- és kalóriamentes élelmiszerrel, itallal találkozhatunk a boltok polcain. Egyre több fogyasztó szeretne tisztában lenni a termékek összetevőivel és kalóriatartalmával, és az élelmiszergyártó cégek is minden információt igyekeznek megadni a termékeik címkéjén, hogy könnyebben lehessen tudatosan dönteni. Sokszor azonban nehezen értelmezzük, mit is jelent pontosan egy-egy adat. Ehhez nyújt segítséget rövid összefoglalónk.
Szomorú tény, hogy a hasi zsírpárnáktól a legnehezebb megszabadulni. és ami még rosszabb: az úszógumi jelenik meg először, ha nem fogjuk vissza magunkat. Íme, néhány étel, amely az elfogyasztása után szinte azonnal hasi zsírpárnává alakul.
A feszült hétköznapokban nincs mindig kéznél valamilyen egészséges harapnivaló, ha ránk tör a farkaséhség – ilyenkor aztán felfalunk mindent, ami elénk kerül. Pedig sokféle egészséges nassolnivaló létezik, amit készenlétben tarthatunk.
Éhezni szörnyű dolog. Márpedig egy-egy keményebb fogyókúra során ez szinte elkerülhetetlen. Vagy mégsem? Helyesen megválasztott ételekkel elkerülhető a kínzó éhség, sőt kitolható a teltségérzet hossza is. A lényeg, hogy egészséges, kalóriában szegény, mégis laktató ételeket válogassunk össze.
Nézzünk szembe a tényekkel: valószínűleg nem fog leszokni a csokoládéevésről egyik napról a másikra, az újévi fogadalma ellenére. Ez nem is baj, hiszen már sokszor bebizonyosodott, hogy a fokozatosság és az apró, kis változások is sikerre vezetnek. A cél tehát a bevitt kalóriamennyiség ésszerű korlátozása, valamint a rendszeres mozgás.
Mivel édesítsünk?
Az édesítők piaca erőteljesen felpörgött az utóbbi években. Porok, tabletták, folyadékok sorakoznak az üzletek polcain, már csak azt kellene tudnunk, melyik mire is jó, hogyan használjuk. Segítünk eligazodni!
Az év utolsó hetei az ünneplésről szólnak: céges rendezvényekről, családi, baráti összejövetelekről és a szilveszterről. Ünnepkor nyilván előkerül az alkohol is – mi pedig, akik eddig szigorúan tartottuk a diétánkat, itt bizony elcsúszhatunk. Hiába tudjuk, hogy az alkoholos italok hizlalnak, hajlamosak vagyunk erről megfeledkezni. Nem kell azonban lemondanunk mindről: összegyűjtöttünk nyolc különféle italt – ezeket fogyasztva nem kell lelkiismeretfurdalást éreznünk.
Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.