Diéta

Este a munkából vagy épp az edzésből hazatérve kevés energiánk marad arra, hogy még a vacsoránkra is nagy gondot fordítsunk, egyszerűbb kivenni a hűtőből azt, amit találunk. De abban már nem lehetünk biztosak, hogy épp a megfelelő étel után nyúlunk. Előfordulhat, hogy nem a legjobban sikerül választanunk, ezért összeírtunk három egyszerű tippet, amelyet könnyű betartani, gyors, és még egy szuper diétába is könnyedén beépíthető!
Minden kultúrában, minden nemzetnek megvannak a tuti súlycsökkentő ötletei. Némelyik számunkra igen meglepő, akad köztük első hallásra hihetetlen is, de abban biztosak lehetünk, hogy a helyiek esküsznek rá. Tippek a pluszkilók ellen szerte a világból.
ÉS mit igen!
Egész nap kitartott, edzett, rendesen étkezett, este azonban a falat kaparja az éhségtől? Ezért elaludni is képtelen? Sok esetben a fogyókúra az esti nassokon, rossz szokásokon, kevés alváson bukik el. Ha már a nap jelentős részében tartotta magát az egészséges életmód szabályaihoz, este se legyen csaló játékos. Kerülje az esti nasicsapdákat és ébredjen fitten!
A lapos, formás has nem csak álom! Kitartó, rendszeres munka, kontrollált étkezés és néhány, mindennap alkalmazható tipp segítségével a véglegesen lapos has nem álom többé! Íme, a megoldás!
A magyaros ízeket bizony száműzni kell a fogyókúrából, hittük sokáig. Pedig ez nem feltétlenül igaz. Kis odafigyeléssel, minimális változtatásokkal nem kell lemondani a hagyományos hazai ízekről sem. A jelszó örök: érték a mérték.
Csak nyugodtan!
Kutatások kimutatták, hogy a lassabb evésnek köszönhetően sikeresebben szabadulhatunk meg a pluszkilóktól. Persze az sem mindegy, hogy milyen körülmények között étkezünk: nyugodtan, csak az ételre figyelve, vagy munka közben, kapkodva. Hagyjunk időt magának, és teremtsünk megfelelő körülményeket.
A salátákról nagy általánosságban elmondható, hogy egészségesek. Csak azon múlik, hogy miből készülnek. Mert saláta a zöld saláta is, és saláta a majonézes burgonya is. Ez utóbbitól azonban aligha fogunk lefogyni.
Ne legyünk álságosak, nincs olyan szilveszteri buli, ahol csak málnalevet és narancsdzsúzt szolgálnak fel. Legfeljebb a gyerekek pizsipartiján. Egy-két abszolút absztinens vendégtől eltekintve, a legtöbben bizonyára koccintanak egyszer-kétszer (vagy sokkal többször, de ezt ne is feszegessük) az új esztendő örömére. Az alkohol azonban maga tömény, folyékony kalória. Úgyhogy, ha már belefogytunk a szilveszteri bulira szánt kis feketénkbe, ne igyunk magunkra túl sok súlyfelesleget.
Sokan fogadják meg, hogy a következő évben aztán tényleg lefogynak! Ahhoz, hogy a fogyókúra sikeres legyen, nem elég lemondani a finom falatokról, sőt még a rendszeres mozgás sem garantálja a súlyvesztést. Tippek, hogy a fogyás tartós legyen, ön pedig fitt és egészséges maradjon.
Boldog új évet!
Igyekezzünk az új évet a lehető legkönnyebb menüsorral köszönteni. Ez persze nem jelenti azt, hogy a szilveszterkor éhezni kell, sőt! Fogyasszunk laktató, finom és alakbarát fogásokat!
Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.