Egészség

A nyárral beköszöntött a bogyós gyümölcsök szezonja. Ezek az apró piros, kék, fekete színű finomságok igazi csodaszerek. Jótékony összetevőiknek köszönhetően számos pozitív hatásuk van, érdemes hát mindennap fogyasztani egy-egy tálkányit valamelyikből.
Nevezték a királyok eledelének, emlegették az örök ifjúság elixírjeként, mennyei csodaszerként és a tudás forrásaként. Ellenállhatatlan csemege, amely jóval több egyszerű finomságnál, hiszen az egészségre gyakorolt hatása évszázadok óta ismert.
Az egészséges életmódról nem elég beszélni: ahhoz, hogy valóban megőrizze lelki és fizikai egészségét, sokat kell tenni. Át kell alakítani a gondolkodásmódot, és követni kell a szakértők tanácsait. Ha fogyni szeretne, vagy arra vágyik, hogy fitt legyen és nyugodt, kiegyensúlyozott, készüljön fel a kihívásra és fogadja meg ötleteinket.
A mezítlábas időszakban gyakori problémák – mint például a száraz sarok, a vízhólyagok, a lábizzadás – hirtelen előtérbe kerülnek, és azonnali megoldásért kiáltanak. Segítünk, hogy a lába szép és egészséges legyen idén nyáron is.
Az illatos, aromás zöldfűszerek amellett, hogy az ételek ízesítésére, díszítésére alkalmasak, számos jótékony hatással is rendelkeznek. Használja ki ezeknek a növényeknek gyógyító, szépítő hatásait és a konyhában is legyen bátrabb, fűszerezze ételeit új ízekkel.
A távol-keleti konyha kedvelt ételét egyre többen és szívesebben használják hazánkban is. A húsmentes táplálkozás legfontosabb fehérjeforrása, de ennél többet tud: fűszerek, gyümölcsök segítségével smoothie-t vagy pudingot is készíthet belőle
A meleg napok és a balzsamos éjszakák nem csak az önfeledt szórakozásról szólnak. A leégés és a szúnyogcsípések sok kellemetlen percet okoznak gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Nyaralás előtt érdemes mindenre felkészülni: egészítse ki az egészségügyi doboz tartalmát, hogy igazán zavartalan legyen a pihenés.
Szeretne mindennap antioxidánsokban, rostokban, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag ételeket fogyasztani? Töltse fel a kamráját és a hűtőjét az alábbi szuper élelmiszerekkel, és nem kell többet aggódnia az egészséges táplálkozás miatt.
A jó idő beköszöntével előkerülnek a papucsok és a szandálok. Ilyenkor jobban figyelünk lábunk egészségére, és észrevesszük azokat az elváltozásokat is, amelyekkel télen nem foglalkoztunk. A kor előrehaladtával lábunk egyre érzékenyebbé válik, ezért érdemes már az apró, jelentéktelennek tűnő problémákat is komolyan venni.
Tüsszögés, szemviszketés, orrdugulás, bőrirritáció – csak néhány kellemetlen tünet, amelytől a pollenallergiások szenvednek. Kezelés nélkül a tünetek mindaddig fennállnak, amíg az allergén növény – leggyakrabban a parlagfű és az üröm – virágzik. Gyógyszerekkel enyhíthetők a tünetek, de emellett a természet is kínál segítséget.
Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.