Fitten
A szakértő válaszol
Az eredménytelen fogyásnak, szálkásodásnak vagy izmosodásnak számos oka lehet, az egyik például, hogyha nem a testalkatunknak megfelelő mozgást és diétát követünk. Führer Diána személyi edző segítségével vizsgáljuk meg, ki melyik csoportba tartozik, és mi lehet sikerének a kulcsa.
Csapatban
Csapatban mindig könnyebb – igaz ez az edzésekre is. Bár a magányosan űzött sportolásnak is megvan a maga szépsége, nem árt, ha van mellettünk valaki, aki hozzánk hasonlóan (vagy talán egy kicsit még jobban) elkötelezett a mozgás iránt. Íme, pontokba szedve, miért is szeretjük annyira, ha a társunk, a barátunk velünk tart az edzésre.
Sokan futnak, jól azonban kevesen. A rossz technika hosszú távon sérülésekhez vezethet, azaz többet árt, mint használ. Ezért legjobb, ha már eleve a helyes kivitelezést tanuljuk meg, de javítani sosem késő. A javítás egyrészt a futótechnika korrigálásával, másrészt az erőnlét, az állóképesség erősítésével történhet. Egy CrossCore-óra mindkettőre kiváló megoldás.
Válaszolunk
Ha edzőterembe járunk, bizony előfordul, hogy nem értünk valamit. Vannak, akik ülve edzenek, miközben mások állva végzik ugyanazokat a gyakorlatokat. Sokan pedig csak úgy „elhajítják” a súlyokat a levegőbe. És ugyan minek magyarázza a levegővétel fontosságát minden edző, amikor mindenki tudja, hogy beszívni és kifújni kell?! Eláruljuk, hogy minden ilyen furcsaságnak megvan az oka.
Ősz haj, ráncok, megereszkedett bőr – ezek az idő múlásának látható nyomai, melyek ellen mindig is küzdöttek a nők. A fiatalság megőrzése a mindennapok feladata: a rendszeres testmozgás, az egészséges étkezés, a stresszmentes élet nem ígér csodát, de segítségükkel megállítható az idő – vagy legalábbis lassítható az öregedés folyamata.
Tegye! Ne tegye!
A futás az egyik legkedveltebb és legtermészetesebb mozgásforma. Segít a fogyásban, erősíti a szívet és a tüdőt, megdolgoztatja az izmokat és javítja a közérzetet. Ha futni szeretne, nem kell sok előkészület, hiszen a láb mindig kéznél van, de azért érdemes végiggondolni, mire is lehet szüksége a futóedzésen.
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.
A kert szélén is ott virít, mégis alig ismerjük: a mezei katáng nemcsak gyönyörű, de természetes méregtelenítő, anyagcsere-serkentő és fogyást támogató növény. Ismerd meg közelebbről ezt az „álcázott” szuperélelmiszert!
Ahogy a hőmérséklet emelkedik, úgy kerülnek elő a nyitott cipők, szandálok és papucsok is – ilyenkor pedig a lábaink fokozott figyelmet igényelnek.
Akár alakformálás, akár életmódváltás a cél, a tudatos diéta nemcsak a lemondásokról szól. Sokkal fontosabb, hogy megtanuljuk, mit, mikor és miért eszünk.
Imádod a csokit, de nem akarsz bűntudatosan kanállal enni egy tábla után? Próbáld ki ezt a könnyű, diétás csoki mousse-t almából és valódi olvasztott csokoládéból! Természetes, gyors és krémes desszert, ami egyszerre kényeztet és kíméli az alakod.
Nincs sütés, nincs bűntudat, csak hűsítő élvezet: ez a bogyós joghurtszelet a nyár diétás kedvence lesz, amit bármikor összedobhatsz, ha megkívánsz valami édeset!
Téged is zavar a makacs úszógumi a derekadon? Hiába edzel kitartóan és figyelsz az étkezésre, a hasi zsír mégsem akar eltűnni? Nem vagy egyedül – nézd meg, mi állhat a háttérben, és mit tehetsz érte, hogy végre búcsút inthess a pluszkilóknak!