Fitten

Sokan futnak, jól azonban kevesen. A rossz technika hosszú távon sérülésekhez vezethet, azaz többet árt, mint használ. Ezért legjobb, ha már eleve a helyes kivitelezést tanuljuk meg, de javítani sosem késő. A javítás egyrészt a futótechnika korrigálásával, másrészt az erőnlét, az állóképesség erősítésével történhet. Egy CrossCore-óra mindkettőre kiváló megoldás.
Válaszolunk
Ha edzőterembe járunk, bizony előfordul, hogy nem értünk valamit. Vannak, akik ülve edzenek, miközben mások állva végzik ugyanazokat a gyakorlatokat. Sokan pedig csak úgy „elhajítják” a súlyokat a levegőbe. És ugyan minek magyarázza a levegővétel fontosságát minden edző, amikor mindenki tudja, hogy beszívni és kifújni kell?! Eláruljuk, hogy minden ilyen furcsaságnak megvan az oka.
Ősz haj, ráncok, megereszkedett bőr – ezek az idő múlásának látható nyomai, melyek ellen mindig is küzdöttek a nők. A fiatalság megőrzése a mindennapok feladata: a rendszeres testmozgás, az egészséges étkezés, a stresszmentes élet nem ígér csodát, de segítségükkel megállítható az idő – vagy legalábbis lassítható az öregedés folyamata.
Ahogy az edzéshez kell az energia, úgy testmozgás, különösen a hosszabb időtartalmú, intenzívebb sportolás után is fontos visszatölteni a tápanyagokat, valamint az izzadással elveszített folyadékot.
Tegye! Ne tegye!
A futás az egyik legkedveltebb és legtermészetesebb mozgásforma. Segít a fogyásban, erősíti a szívet és a tüdőt, megdolgoztatja az izmokat és javítja a közérzetet. Ha futni szeretne, nem kell sok előkészület, hiszen a láb mindig kéznél van, de azért érdemes végiggondolni, mire is lehet szüksége a futóedzésen.
Hibák
Sokan szeretnének lapos, formás hasat, és ennek kulcsát sokan a hasizomgyakorlatokban látják. De ezek a feladatok csak akkor segítenek, ha megfelelő minőségben és mennyiségben végezzük el őket, és odafigyelünk a táplálkozásra is!
8 rendhagyó tanács
A rendszeresen edzőterembe járók tudják, hogy jó tanácsokból soha nincs hiány. Mindenkinek van egy ötlete arra, hogy a másik hogyan tehetné hatékonyabbá az edzését. Frissítse fel edzésprogramját az alább összegyűjtött szakértői tippekkel, jó tanácsokkal, és őrizze meg fittségét, egészségét.
Előfordulhat, hogy bár elszántan küzd és remek tervet sikerült összeállítania, mégis egyre nehezebben éri el a kitűzött célt. Ilyenkor érdemes néhány kis trükköt bevetni, amitől az edzés is könnyebben mehet.
Tegyünk érte
Nem kell koplalnunk, sanyargató diétákat követnünk – elég, ha néhány alapszabályt betartunk a mindennapokban, és fittebbek leszünk. Mindezek persze nem elegendőek, ha nagy súlyfeleslegtől szeretnénk megszabadulni, ám a fittség könnyebben elérhető.
Átvészeltük az idei bikiniszezont úgy, hogy nem voltunk formában? Sebaj, majd jövőre! Az egészséges alakért viszont nem elég az április és augusztus közötti önsanyargatás és a heti hat edzés. Ha 2018-ban szeretnénk nem csak jól, de csodásan és felszabadultan érezni magunkat a bőrünkben, akkor kövessük Führer Diána személyi edző kezdőknek szóló tanácsait, és tegyük meg az első lépést most.
Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.