Akár karcsúsodni szeretnél, akár csak egészségesen táplálkoznál, ha túl sok szénhidrátot viszel be a szervezetébe – még akkor is, ha ezek a szénhidrátok lassú felszívódásúak, egészségesek – nehezebb lehet a fogyás. Íme, néhány trükk, amelyek segítségével szenvedés és koplalás nélkül tudod csökkenteni a napi szénhidrátbevitelt.

Kevesebb szénhidrát szenvedés nélkül

Ügyelj az adagokra!

Ha már semmiképpen nem tudsz ellenállni egy finom péksütinek, csalj kicsit. Vágd hosszában ketté a péksütit, kenje meg például túróval, kevés mandula- vagy mogyoróvajjal. Ha édes süteményt választasz, lekvár helyett friss gyümölcsöt tegyél rá. Így csökkented a szénhidrát mennyiségét, mégsem érzed úgy, hogy minden finom falattól megfosztod magad. A pékáru másik felét csomagold be, és tedd el későbbre vagy másnap reggelre.

 

Keresd az alternatívát!

Krumpli helyett válassz édesburgonyát, fehér helyett barna rizst, és a megszokott mennyiségből is csípj le egy kicsit. Fűszerezd borssal, paprikával, zöldfűszerekkel a köretet, így markánsabb lesz az íze, és kevesebbet kívánsz enni belőle.

 

A sült sárgarépa igazi csemege a fogyókúrázóknak!

 

Cseréld le a fehér kenyeret!

Defér kenyér helyett teljes kiőrlésű vagy korpás kenyérből készíts szendvicset. Habár a kalóriák számát tekintve nem spórolsz, viszont lassú felszívódású szénhidrátot be a szervezetedbe, így tovább maradsz jóllakott, és elkerülheted a felesleges nassolást.

 

Palacsinta másképp

Nyugodtan egyél palacsintát reggelire, csak a receptúrán változtasson kicsit, hogy kevesebb legyen a fogásban a szénhidrát: egy közepes banánt törj össze, keverj hozzá két tojást és egy csipet sót. Reggel ajánlott kicsit több szénhidrátot bevinni, de így sem szenvedsz majd energiahiányban: a banán ugyanis gyorsan felszívódó szénhidrátban gazdag gyümölcs. Szórd meg egy kevés kakaóval vagy fahéjjal.

 

gomba burger, alacsony szénhidrát

Fotó: Shutterstock

Buci helyett gomba, zöldségek

Ha hamburgert készítesz, helyettesítsd a bucit portobello gombával vagy paradicsommal. Igaz, ezeket a változatokat nem lehet két kézben fogva enni, jobb, ha kést és villát használsz, de az biztos, hogy egészségesebb és kalóriában, szénhidrátban szegényebb hamburgert kapsz.

 

„Csomag” helyett tál

Nem kell lemondanod a gyrosról akkor sem, ha diétázol, csak válassz okosan! Rendeljen tálat, csirkéset, de szénhidrát, azaz hasábburgonya, rizs vagy tortilla nélkül! Inkább kérj helyette salátát! Hidd el, így is nagyon finom, sőt, nem is egészségtelen, hiszen zöldségeket eszik hússal. Az öntetekkel viszont óvatosan bánj, sok pluszkalóriát vihet be a szervezetébe, ha túlzásba esik az ártalmatlannak tűnő ízesítőkkel!

 

Alakbarát diétás pizza – Ezeket a recepteket próbáld ki!

 

Készíts saját salátaöntetet!

Ha otthon főzőcskézel, ne az önteten spórolj időt: a boltban kapható változatok telis-tele vannak ízfokozókkal, tartósítószerekkel, felesleges, üres kalóriákkal. Pár perc alatt finom öntetet készíthetsz! Például: keverj össze balzsamecetet vagy vörösborecetet dijoni mustárral, olívaolajat kevés citrusfélével, és ezeket öntsd a salátára.

 

Dúsíts zöldséggel!

Mármint a köretet: akár tésztát főzöl, akár valamilyen gabonafélét ennél köretként, felezd meg az adagot! A köret másik fele legyen ezentúl vegyes saláta vagy zöldség (párolt vagy grillezett verzióban). Jöhet például a paradicsom bazsalikommal, zöldfűszerekkel ízesítve, vékonyra szelt sült paprika, cukkini, padlizsán, de a fagyasztott zöldségkeverék is jó választás.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Rejtett kalóriák: mutatjuk, miért nem indul el a fogyásod
Ha fogyni szeretnél, érdemes odafigyelned azokra a rejtett kalóriákra, amelyek észrevétlenül hátráltathatják a céljaid elérését. Olyan ételek és italok is akadályozhatják a fogyást, amelyeket sokan egészségesnek gondolnak.
A lapos has titka: 7 napos mintaétrend, ami segít a fogyásban
Lehet, hogy te is szeretnél megszabadulni néhány pluszkilótól, vagy esetleg lapos hasra vágysz. A jó hír, hogy néhány hét alatt, megfelelő mozgással és étrenddel látványos eredményeket érhetsz el.
Szilvia fél év alatt húsz kilót fogyott
Nagyné Soltész Szilvia életében a gyerekkori évekhez hasonlóan, 40 felett is kulcsfontosságú lett a rendszeres sport és az egészséges fogyás. Amellett, hogy fitten tartja, a csoportos edzéseken tudja leginkább kiengedni a gőzt…
Menopauza 40 felett: tünetek és kezelési lehetőségek
A változókor, az ösztrogénszint csökkenése egy természetes folyamat, amely minden nő életében bekövetkezik, általában 50 éves kor körül. Ha azonban ez a folyamat még a negyedik X előtt kezdődik el, akkor korai menopauzáról beszélünk.
Kis tettek nagy célokért
A fenntarthatóság, az értékállóság, a tudatosság és újrahasznosítás már nem egy megfoghatatlan, távoli fogalomcsoport, amelyet egyénenként képtelenség lenne értelmezni, beépíteni az életünkbe. Éppen ezért mielőbb a mindennapok megszokott részévé kell tennünk annak érdekében, hogy kedvező változást érhessünk el, és egy élhetőbb világot hagyjunk a gyermekeinkre, unokáinkra.
Villámgyors és egészséges: diétás süti air fryerben percek alatt
Ha imádod az édességeket, de szeretnél egészségesebb alternatívákat kipróbálni, akkor az air fryer a legjobb barátod lehet a konyhában!
Ezért hízhatsz alvás közben: meglepő összefüggés, amiről kevesen tudnak
Alvás közbeni fény hatással lehet az anyagcserére és fokozhatja a súlygyarapodást. Egy friss kutatás szerint érdemes teljes sötétségben aludni!
Segíti a fogyást vagy árt? Itt az igazság a reggeliről
Talán te is hallottad már, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése, de lehet, hogy még nem teljesen érted, miért tulajdonítanak neki ekkora jelentőséget.

Ajánlataink