Fitten

Megterveztük
Ha nem akar sokat költeni, de szívesen barangolna Magyarországon, és még bringázni is szeret, akkor ezt a túrát érdemes végigjárnia. Három nap alatt hét csodálatos várat fedezhet fel a Zemplénben. Megterveztük az útvonalat, önnek már csak el kell indulnia!
Egészséges és finom
Rágcsálni- vagy kanalaznivalók, amelyek formában tartják – szó szerint is – a szívet. Finomak, és út közben is fogyaszthatók. Talál köztük olyat, amelyet nyaralás alatt tud kipróbálni, de olyat is, amellyel uzsonnára lepheti meg magát. Könnyűek és egészségesek, nem csak szívét és érrendszerét segítik, a fogyókúrájában is támogatják.
Ez nem mese!
Szeretjük azt gondolni, hogy mindenre a gyógyszer a megoldás, viszont a 2-es típusú cukorbetegség elsődleges kezelési módja az életmódterápia! Ennek egyik része a rendszeres testmozgás, mellyel igen eredményesen lehet csökkenti a vércukorszintet.
A városi túra talán legfontosabb eleme nem is a kényelmes cipő, hanem a lelkesedés és a kíváncsiság. Ha olyan helyekre látogatunk, ahol még nem voltunk, amelyeket élvezettel fedezünk fel, észre sem vesszük, hogy akár öt kilométert is sétáltunk.
Mi a helyzet akkor, ha egy olyan embernek van szüksége segítségre, aki sovány és komoly betegséggel – az anorexiával – küzd?
Riadó
Az edzőterem hemzseg a baktériumoktól, gombáktól, így csak a megfelelő védekezéssel kerülheti el a fertőzéseket. Egy kis odafigyeléssel megvédheti magát a kórokozóktól, hogy az edzés valóban az egészsége megőrzésében segítse.
7 segítő módszer
Többféle oka is lehet, de a leggyakoribb az erőteljes fizikai megterhelés hatására jelentkező izomláz. Lássuk milyen módszerek vannak az enyhítésére!
Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.