A megfelelő szájhigiénia nem csak a fogak egészsége és esztétikai szempontok miatt fontos. Sok esetben a rossz fogak felelősek súlyos betegségek – szív- és érrendszeri problémák, légúti fertőzések – kialakulásáért. A gondos fogápolás és a rendszeres fogászati ellenőrzés védelmet nyújt számos egészségügyi probléma ellen.
Egészség
Kezdődik az iskolaév, újra kinyitnak a bölcsődék, óvodák. A nyáron megerősödött, kipihent lurkók ismét nagyobb közösségbe mennek, a szülőknek pedig fel kell készülniük, hogy a nyári szünet után most majd a különféle betegségek miatt kell szabadságot kérniük a munkahelyükön. Ha bármilyen apró jelből azt vennénk észre, hogy a gyerekben kezd kialakulni a betegség, azonnal tegyünk ellene.
Mindenkinek az életében előfordulhat olyan egészségügyi probléma, amellyel nem szívesen fordul orvoshoz. Lehet, hogy a tünetek nem súlyosak, vagy túl jelentéktelennek tűnnek a panaszok, de az is gyakori, hogy a beteg szégyenkezik. A kínosnak vélt tüneteket azonban érdemes komolyan venni és orvoshoz fordulni, hiszen kezelés nélkül akár életveszélyes állapot is kialakulhat.
A testi kondíció mellett a szellemi kondíció megőrzése is fontos feladatunk. Az időskori feledékenység és szellemi hanyatlás egyelőre fehér folt a tudomány térképén. Ezért fontos a megelőzés, az, hogy ismerjük és használjuk azokat a hatóanyagokat, amelyek nagymértékben megóvhatják értelmi képességeinket. Ugyanis az öregedésnek nem szükségszerű velejárója a szellemi leépülés.
Viszketés, égő érzés, fájdalom – amikor ilyen kellemetlen tünetektől szenvednek a nők, a mindennapi tevékenységek ellátása is nehézséget jelenthet, nem is beszélve arról, hogy a szexuális élet is kínnal teli lehet. Ne hagyja, hogy a „női bajok” megkeserítsék az életét. a három leggyakoribb probléma és útmutató a betegségek leküzdésére.
Mit válasszunk?
Az egészség fenntartásának fontossága nem kérdés. a szervezet zavartalan működéséhez szükséges vitaminok, nyomelemek, ásványi anyagok nagyobb részét jól összeállított, változatos étrenddel biztosíthatjuk, ám a megváltozott életviteli szokások, a stressz és a kevés mozgás következtében kialakuló egyre nagyobb tápanyagigényt csak étrend-kiegészítőkkel tudjuk pótolni. Optimalizálja egészségét természetes alapú táplálékkiegészítőkkel.
Évek óta foglalkoztatja a diétázókat és a szakembereket egyaránt, hogy a kenyérevés, milyen hatással van az egészségre. Míg egyesek szerint semmi szükség a finomított lisztből készült kenyerekre és péksüteményekre, addig vannak, akik elképzelhetetlennek tartják az életet ilyen típusú szénhidrátok nélkül. Megint mások a teljes kiőrlésű lisztből készült kenyerekre esküsznek – a döntés tehát nem egyszerű.
Az ínhüvelygyulladás (tenosynovitis) világszerte emberek millióit érintő fájdalmas és hátráltató mozgásszervi betegség, ami a test különböző részein jelentkezhet. Leggyakrabban a csuklók, az ujjak inai, valamint az Achilles-ín érintett.
Amellett, hogy finom, a diétát is támogatja, úgyhogy a szezonban megéri sokat fogyasztani belőle, mégpedig a következőképpen.
Kedvetlennek és állandóan kimerültnek érzed magad? Lehet, hogy te sem tudod leküzdeni a hosszú téli hónapok után jelentkező tavaszi fáradtságot.
Salátát eszel salátával, megvonod magadtól a finom falatokat, még némi sportra is ráveszed magad, a mérleg mégsem mozdul. Vagy ha igen, akkor is csak felfelé. Mit csinálhatsz rosszul? El sem hiszed, milyen apróságokon múlhat a fogyókúra sikere.
A bazsalikom egyike a legkedveltebb és legnagyobb becsben tartott fűszernövényeknek, ami nem is csoda, mert aromája egyedülálló és nagyon különleges növény. Sokszor emlegetik együtt a rozmaringgal: „a bazsalikom a fűszerek királya”, a „rozmaring a fűszerek királynője”.
Régóta bizonyított tény, hogy azoknál, akik kerülik a húsfogyasztást, vagy legalább csökkentik annak mennyiségét, azoknál bizonyos betegségek ritkábban fordulnak elő.
Mindenki lapos hasra vágyik. És sokan igencsak kitartóak, ha áramvonalas testről van szó. Mégis, vannak helyzetek, amikor minden igyekezet dacára a has puffadt, feszes, még behúzni is képtelenség. Mi lehet az oka?
A május minden évben az eperről szól: gyakorlatilag alig akad olyan, aki nem szereti ezt a csodálatos, zamatos gyümölcsöt. Nemcsak finom íze, de az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt is érdemes pár napos eperdiétát tartani. Alább egyhetes menüt ajánlunk, középpontban a szuper bogyós gyümölccsel.